Változás az akkreditált oktatási rendszerben

Változás az akkreditált oktatási rendszerben

2012-11-03 21:50

2012-ben a teljes OKJ rendszert átdolgozták, ami azt jelenti, hogy 2013. január 1-jétől jóval kevesebb szakma szerepel az Országos Képzési Jegyzékben. Amelyek benne vannak, illetve  maradtak, azok is körülbelül négyszeres minimum oktatási óraszámot kaptak.

Ez az OKJ sportoktatói esetén az eddigi 100 óra körüli képzési óraszám helyett kötelezően 400 óra lesz. Ez rengeteg. Ez mondjuk 8 órával számolva is 50 tanítási nap, azaz nagyon elhúzódnak a képzések.
Első jogos kérdés: kinek lesz mondjuk munkahely/család mellett ennyi ideje iskolába járni? Mert néhány hónapig, fél évig az ember rákészül, hogy minden második hétvégét pl oktatásban tölt, de eztán…?
Illetve: négyszeres tanóra sokszoros szorzót jelent oktatói bérben, terembérletben, intézményi költségben. Várhatóan nagyon megdrágulnak ezek a képzések. (Ha valaki eddig nem is maga fizette teljesen, hanem mondjuk a munkahelyével tanulmányi szerződést kötött: melyik munkahely fogja ezt finanszírozni?)

Kétségtelen, hogy nagyon kevés intézmény fogja eztán várhatóan bevállalni ezt a követelményrendszert, én személy szerint úgy gondolom, csak a legnagyobbak maradnak meg – ami azt fogja jelenteni, hogy a sportoktatói alapképzésben eddig is nagyon sajnálatosan megkövesedett aerobik/fitness-testépítő két szakirány várhatóan végképp bebetonozásra kerül. Mivel eddig is nagyon kevés példa volt rá, hogy egy-egy sportágra, mozgásformára specializálva ~100 órás képzést indítsanak, hát 400 óránál ez végképp nonszensz. (Azaz egy pilates oktató, vagy bármilyen más oktató is előbb csinált egy aerobik vagy fitness irányú alapképzést, hogy legyen OKJ-ja, és utána továbbképezte magát. Ez most már végképp így marad.)

Az a 2-3 intézmény, amely várhatóan nem fogja a négyszeres óraszámmal sem feladni a sportoktatói alapképzést, jelenleg a 120-130 órás képzéseit is 210-230.000 Ft-ért adja…

Az új rendelkezések irányvonalai, illetve a vizsgáztatási rendszerre vonatkozó kitételek még maguknak az intézményeknek sem világosak, számos kérdés megválaszolásra vár.

Egy biztos: mindenki, aki közép-hosszútávon tervezett ezzel a szakmával, ha teheti, igyekszik még 2012-ben elkezdeni az akkreditált képzést, hiszen a 2012-ben elkezdett tanfolyamok még az eddigi előírások alá esnek, nem a január 1-jétől érvényes szabályozás alá.

Comments are closed